A 2017-18-as szezonban az u11-es korcsoportnál is már a JÁTÉK ( kézilabda) lett a legfontosabb és nem a győzelem – így határozott az MKSZ. Minél több gyerek, minél többet játszhasson egy mérkőzésen ( 2×20 perc alatt ), így az u11-seknél mind a két félidőben teljes sorcserét kell végrehajtani, követelmény maradt a nyitott védekezés az első félidőben.

Izgatottan utaztunk Tarjánba szeptember 24-én az első U11-es fordulóra. Bemelegítés után a tatai Kőkúti DSE csapatával mérkőztünk meg. Nagyon dinamikusan, küzdősen kézilabdáztak a lányok. A sorcsere után is lendületes, harcos játékot láthattak nézők, köztük a lelkes dorogi szülők is. Nagyon szépen és pontosan passzolgattunk már, de a helyzet kihasználásunkon még van mit javítani. A védekezésünk hol feszes volt, hol egy kicsit lazább és ezt az ellenfélnél a legjobb játékos mindig megbosszulta. Az idén csak 6 góllal volt jobb nálunk a Kőkút, tavaly volt, hogy 16-tal.
Kőkúti DSE- Dorogi ESE 19:13
A második meccsen már nyugodtabban kézilabdáztunk a Pázmánd csapata ellen. Sok labdát tudtunk szerezni és ebből lerohanásokat végeztünk, amelyek többnyire góllal végződtek. Mind a két sor kitett magáért, küzdött, jól védekezett. Nem esett sok gól a mérkőzésen, de végig uraltuk a meccset. Ügyesek, harcosak voltak a lányok. Megérdemelten győztünk.
Dorogi ESE- Pázmánd SE 10:2
Ebben a szezonban az u11-es csapatunk felét mindig az u10-es korosztály adja, mert kevés 2006-os születésű lányunk van. Így az idén a 2007-es lányok két korcsoportban meccsezhetnek ( u11 és u10). A 2006-os születésű lányok pedig felsegítenek az u12-es csapathoz, így ők is két bajnokságban játszhatnak ( u11 és u12).
Gratulálok mindenkinek a jó kezdéshez!
A csapat tagjai: Brosch Bettina, Déri Lara, DOMBOVÁRI Gréta, Forgács Tímea, HARTMANN Petra, JURÁCSIK Lili, Kontár Boglárka, Kovács Hanna, PAGURKA Kornélia, Sátek Hilária, SZÉKELY Réka, SZOLIK Luca, Tatár Enna, Tóth Miriam.
Edző: Pinczés Tímea

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.