Igazi rangadóra volt kilátás az ifjúsági III. osztályú mérkőzésen. A Budakalász ugyan az előző körben némi meglepetésre kikapott a Salgótarjántól, de előtte óriási fölénnyel és magabiztosan hozták mérkőzéseiket. A hazaiak az első, míg a vendégek a második helyen álltak a tabellán a mérkőzést megelőzően.

Ennek megfelelően nagyon komolyan vettük a találkozót. Az első pillanattól kezdve nagy erőket mozgósítottunk. Keményen és zártan védekeztünk, a megszerzett labdákból, pedig Imrei Nóra vezetésével robogtunk és gyors gólokat szereztünk. A vendégek képtelenek voltak bármiféle ellenállást kifejteni, ne fukarkodjunk a jelzőkkel, a lányok ellenállhatatlanul játszottak és szebbnél szebb gólokat szereztek. A félidő előtt két perccel a hazai szurkolók 10-et számoltak a bajnokság második helyezettjére.

A második játékrészben az égvilágon semmi nem változott, bárki lépett a pályára, játékunk erőtől duzzadt és határozott volt. Imrei Nóra továbbra is tarthatatlan volt és Tolvaj Dorka is látványos megoldásokkal és gólokkal járult hozzá az egyre növekvő különbséghez. A második játékrészben pedig jött az elszámolás 20-ig!

Végeredmény
Dorogi ESE – Budakalászi SC 33-13 (17-6)
MÁTYÁS V. (kapus) – TURÁK A. 3 gól, Molnár E. 2 gól, IMREI N. 11 gól TOLVAJ G. 2 gól, Forgács K. 1 gól, Forgács V. 1 gól. Cserék: MARKOS R. és BODNÁR N. 4-4 gól, Tolvaj D. 3 gól, Pap K. 2 gól, Szittya L., Gáspár V., Pohner O., Mátyás A..

Bona Gergő: „Óriási mérkőzést játszottak a lányok, Mátyás Viktória pedig szenzációsan védett, már nagyon szorítottam neki, hiszen hétről hétre nagyon keményen dolgozott, hogy kikerüljön a gödörből. Megmutattuk, hogy Dorogon milyen komolyan vesszük az utánpótlás nevelést és milyen látványos és magas szintű játékot tanítunk a lányoknak. Öröm itt a munka!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.