Az NB II-es bajnokság tizedik fordulójában csapatunk a negyedik helyezett Solymár otthonába látogatott. A hazaiak szinte már egy évtized óta együtt játszanak, komoly rutinnal rendelkeznek. Mi mégis nagy elszántsággal indultunk útnak, a győzelem reményében. Rengeteg dorogi szurkoló kísért el minket, köszönjük azt a szeretetet, amit az utóbbi időben csapatunk tőlük kapott.

Rendkívül jól kezdtük a találkozót, a védőfalunk áthatolhatatlan volt, a Solymár csak a 8. percben tudta bevenni Stadler Merci kapuját. Eközben lendületes támadásainkba ugyan néha belecsúszott egy-egy hiba, de körülbelül minden második alkalommal sikerült gól elérni (0-4). Baranyai Barbara ekkor ugyan kétszer egymás után betalált, de újabb dorogi találat után s hazaiak időt kértek.

Az egy perces pihenő, nem lassította le csapatunkat, újabb 3 vendég találat következett (2-8). Az első játékrész második felében azonban nőtt a dorogi hibák száma, emellett pedig a védekezésünk is elvesztette határozottságát, a solymáriak pedig felzárkóztak. Öt találatot értek el zsinórban (7-8). Még edzőnk időkérése, sem tudta megállítani a vendéglátók sorozatát. Szerencsére ekkor egy kivédekezett támadás után Cinti megint meglépett, kimaradt egy hazai büntető, eközben Turák Netti akcióból majd labdaszerzésből volt eredményes (8-11). A szünetig volt még néhány gólváltás, így végül kis előnnyel vonulhattunk pihenőre (11-13).

A második játékrész hatalmas küzdelmet hozott. A Solymár a hazai pálya minden előnyét kihasználva, szívósan tartotta velünk a lépést. Két dolog jellemezte ezt a 30 percet, három gólnál többel nem vezettünk, illetve hogy szokatlan módon rengeteg kiállítást kaptunk. Az utolsó 10 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, s a nyomás egyre inkább fokozódott. 18-19-as állásnál kettős emberhátrányba kerültünk, sőt Előd Niki 4 perces pihenőt kapott. Azonban a következő 4 percet 2-1-re hozni tudtuk, először egy szinte már elvesztett labdát Kaposvári Eszter szedett valahogy össze és átadásából Forgács Klaudia volt eredményes, majd Zsótér Dana talált be a jobb szélről (19-22). Az utolsó dorogi találatot klasszis megoldással Simsik Cinti szerezte (21-23).

Végeredmény
Solymári SC – Dorogi ESE 21-23 (11-13)
Stadler M (kapus) – Simsik C. 5 gól, Molnár E. 1 gól, Szőts F., Uresch D. 1 gól, Forgács K. 7 gól, ZSÓTÉR D. 4 gól. Cserék: Mátyás V. (kapus) – TURÁK A. 3 gól, Patyi F. 2 gól, KAPOSVÁRI E., PRIÁLL E., Előd N., Tolvaj G., Imrei N.

Bona Gergő: „Úgy kezdtünk, ahogy elterveztük, 15 percig egyértelmű volt, hogy melyik a jobb csapat. Majd aztán hirtelen, teljesen kiegyenlítetté váltak az erőviszonyok, bár úgy érzem, ez nem teljesen a Solymáron múlott. Mindenestre az első perctől kezdve vezettünk, az egyik legjobb csapat otthonában és a végén is helyén volt a szívünk és a kezünk.”

Ifjúsági mérkőzés
Tudtuk, hogy nagy a különbség a két csapat között, de ettől függetlenül komolyan készültünk a találkozóra. Már az első pillanattól kezdve, magas sebességfokozatban játszottunk, a hazaiak gyakran lemaradtak, s ez olykor lökéshez vagy lerántáshoz vezetett. Turák Netti sajnos áldozata is lett ennek, bal kezének csontja elrepedt, amikor egy lerántás során ráesett.
A különbség a két csapat között folyamatosan nőtt. A dorogi lendület a második játékrészben sem csökkent, így 25 gólos különbség alakult ki a végére.

Végeredmény
Solymári SC – Dorogi ESE 13-38 (5-18)
Összeállítás: MÁTYÁS V. (kapus) – GÁSPÁR V. 3 gól, MARKOS R. 6 gól, IMREI N. 11 gól, Tolvaj G. 2 gól, Turák N. 1 gól, FORGÁCS V. 4 gól. Cserék: Tolvaj D. 4 gól, PRIÁLL E. 2 gól, Pohner O. 2 gól, Czúth Z. 1 gól, Bodnár N. és Szittya L. 1-1 gól, Pap K., Mátyás A.

Bona Gergő: „A mai győzelmet beárnyékolja Turák Netti súlyos sérülése. Gratulálok a lányoknak, idén már csak egy feladatuk van hátra!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.