Pénteken aktív részesei voltunk a Dorogi ESE kézilabda szakosztály évzáró rendezvényén, a KÉZILABDA MARATONON. Solymár csapatával játszottunk egy barátságos mérkőzést. Mindenki játszott mind a két félidőben és meg tudta mutatni kézilabda tudását a szüleinek, rokonainak, barátainak. Magabiztos győzelmet arattunk szép, gyors kézilabda játékkal.

Szombaton került sor az Országos Gyermekbajnokság decemberi fordulójára, Székesfehérváron.
Az első meccsünk a Komárom csapata ellen volt. Ők az idén kezdték a kézilabdát, így azt kértem a lányoktól, hogy amiket edzésen gyakoroltunk, azt mutassák meg a pályán is.
Nagy örömömre sok mindent láttam, kiválóan végrehajtva: aktív védekezést-összezárásokkal, szabályos ütközésekkel, labdára irányuló mozdulatokkal. Támadásban a nyitott védekezés ellen nagyon jól alkalmaztuk az üres befutásokat, hosszú feladásokat, a beálló játékunk is nagyon szuper volt. Kapusaink lehúzták a rolót és egy gólt sem engedtek be. Igazi csapatjáték volt.
Komárom – Dorog    0:33 ( 0:17) az eredmény itt most mellékes volt, az igazi öröm kézilabda jelentette a boldogságot, a lányoknak és nekem is.
Második mérkőzésünk a Gárdony-Pázmánd csapata ellen zajlott. Az első félidőben kicsit beárnyékolta a játékunkat a játékvezető aktív részvétele. Időkérés után már csak magunkkal foglalkoztunk és a küzdős mérkőzésen magabiztos győzelmet arattunk. Felnőttek a gyerekek a feladathoz, nagyon büszke voltam Rájuk.
Dorog- Pázmánd 14:5 ( 5:2)
A gyermekbajnokság csak márciusban folytatódik, addig is meghitt, békés, boldog ünnepeket kívánunk Mindenkinek!
A Dorogi ESE U11-es lányai:
Béres Boglárka, Brosch Bettina, Buttinger Ivett, Déri Lara, Dombovári Gréta, Farkas Réka, Forgács Tímea, Hartmann Petra, Jurácsik Lili, Kontár Boglárka, Kovács Hanna, Sátek Hilária, Tatár Enna, Tillich Tamara, Tóth Miriam, Pagurka Kornélia, Székely Réka, Szolik Luca.
Pinczés Tímea ( edző)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.