A dorogi u11-es kézilabdás lányok szombati játékát a kettősség jellemezte.
Pinczés Tímea edző értékelés a fordulóról: Az Országos Gyermekbajnokság u11-es korcsoportjában mindkét félidőben teljes sorcserét kell végrehajtani.
Nagyszerű kezdeményezésnek tartom –  mert 14 játékos jut egyenlő játéklehetőséghez – de ma sajnos, a negatív oldalát éltem meg, mint edző, mert az edzői tehetetlenség dominált mindkét mérkőzésünkön.
Az első sornak ma semmi nem ment ( szó szerint nulla volt a játékuk) és az MKSZ szabály miatt én, mint edző, nem tehettem semmit, ( mert nem lehet cserélni, csak sérülés esetén )  csak néztem a kispadról, hogy „kínlódnak” a pályán a gyerekeim. Időt kértem, mondtam szépen az utasításokat, buzdítottam hangosan őket, de semmi. Jött a második sor, tele 10 éves lányokkal és lehengerlő játékot mutattak be, mind a két mérkőzésen. Kiváló védekezést követően, aktív, lendületes támadásokat láthattam tőlük. A második sor akaratból, hozzáállásból, csapatjátékból ma ötösre vizsgázott nálam.
Az első sorból pont ez hiányzott ma. Ez egy ilyen felemás nap volt. Egy vereség és egy győzelemmel felérő döntetlen volt ma a mérlegünk.

Eredmények :
Dorogi ESE – Tatai AC 9-19.( 1-12)
Dorogi ESE – Kőkúti Sasok DSE 9-9 ( 4-6)

A csapat tagjai :
első sor: Béres Boglárka, Buttinger Ivett, DÉRI Lara, PAGURKA Kornélia, Székely Réka, Szolik Luca, Tóth Miriam.
második sor: DOMBÓVÁRI GRÉTA, FORGÁCS TÍMEA, HARTMANN PETRA, KONTÁR BOGLÁRKA, KOVÁCS HANNA, SÁTEK HILÁRIA, TATÁR ENNA.
Pinczés Tímea ( edző)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.