z első osztályú serdülő bajnokság 16. fordulójában a fővárosba látogattunk, a Kispest NKK-Malév csapatához. A mérkőzésre az igen impozáns pestszentimrei Sportkastélyban került sor.
Jól kezdtük a találkozót, jó védekezések után rendre indításból illetve lerohanásból szereztük góljainkat. Néhány perc játék után a hazaiak időt is kértek (1-5). Ezután némileg stabilizálódott a fiatal vendéglátók játéka, a Labdaeladásokra jobban figyeltek, így csak szép fokozatosan nőtt a különbség a két csapat között. Érezhető volt a különbség a két csapat között és ez olykor koncentrációs gondokhoz vezetett néhány dorogi játékosnál. Főleg a befejezésekbe csúszott gyakran hiba. Ettől függetlenül magabiztos vezetéssel vonulhattunk pihenőre (10-17).

A második játékrészben nálunk is a fiatalok kerültek előtérbe és a lányok meghálálták a bizalmat. Forgács Viki vezetésével olykor kifejezetten tetszetős támadásokat vezettek a lányok. A találkozó gyakorlatilag barátságos jellegű volt szinte végig, és kétség sem férhetett hozzá, hogy melyik jelenleg a két csapat közül a jobb.

Végeredmény
Kispest NKK-Malév – Dorogi ESE 19-29 (10-17)
Összeállítás: DOBÁNY Kitti (kapus) – Pap Krisztina 1 gól, IMREI Nóra 8 gól, Tolvaj Dorka 1 gól, Bodnár Nikolett 2 gól, Markos Réka 5 gól, FORGÁCS Viktória 9 gól. Cserék: Mátyás Viktória (kapus) – Reskó Vanessza, Osváth Petra és Szőke Noémi 1-1 gól, Gáspár Vanda, Mátyás Anna, Pohner Orsolya .

Bona Gergő: „A melós hétvége után úgy érzem jót tett a csapatnak ez mérkőzés. A fiataljaink is jól szerepeltek. Nagyon ügyes csapatot alkotnak a hazaiak, tetszett a bátorságuk is a szervezettségük is. További sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!”