Elérkezett az NB II-es bajnokság 15. fordulója. A REAC csapatát fogadtuk. Az idei szezonban ez volt az utolsó Dorogon játszott NB II-es hazai bajnoki mérkőzésünk, hiszen csarnokunk felújítása miatt, előreláthatólag Tarjánban látjuk majd vendégül ellenfeleinket.

Teljes kerettel vettük fel a küzdelmet, igaz még nincs mindenki tökéletes állapotban, de ez nagyon biztató a jövőre nézve.
Győri Ági védéseivel kezdődött a találkozó. A hárított labdákból pedig gyors támadásokat vezettünk így az első 10 perc után négygólos előnyre tettünk szert (6-2). Huszti Katalin ugyan ezután betalált a REAC részéről, de Előd Niki, egy fantasztikus indítás után és Forgács Klaudia is újra betaláltak (8-3).

Ezután következett egy 5 perces rövidzárlat, sokat tüzeltünk, de csak vaktölténnyel, a vendégek kapusa jól hárította a közép távoli zónából elengedett lövéseket (8-6). A félidő hajrájáig ezután felváltva estek a gólok (10-8). Imrei Nóri új lendületet adott a játékunknak és négyszer is eredményesek tudtunk lenni rövid időn belül (14-8). A különbség ezután jelentősen nem változott ezután, így a félidőben az eredményjelző ötgólos hazai vezetést mutatott (16-11).

A második játékészben csak úgy, mint egy héttel korábban, beindult a dorogi henger. A forgatókönyv egyszerű volt, védés vagy labdaszerzés, abból indítás, illetve lerohanás és gól. Öt perc alatt így értünk el 6 találatot, majd egyszer a vendégek is betaláltak, de ezt újabb három dorogi gól követte. 7 perc alatt 9-1-es szakasz (25-12)! Ezután pályára lépett Törőcsik Zsófi, aki nagyon keményen dolgozott az elmúlt hónapokban, hogy újra versenyformába lendüljön. Igazi példaképe a fiataljainknak, hogy milyen keményen kell dolgozni és mekkora lelkesedéssel kézilabdázni, s önmagunkkal megküzdeni! Mindenki nagy örömére, egyből góllal tudott bemutatkozni. Pályára lépett közben Stadler Merci is, aki a héten betegséggel küzdött, de nagyon szép védésekkel vétette észre magát.

A második félidőben is volt egy 4 perces kihagyásunk, de ez a mai meccsen belefért, az 53. percben 31-19 volt az állás. A mérkőzés véghajráját megint meghajtottuk, ez az időszak két serdülő játékosról szólt. Imrei Nóri és Tolvaj Dorka akciói élményszámba mentek. Az örömöt tetézte, hogy a hosszú kihagyás után a kézilabda pályára visszatérő Matus Nikinek is sikerült betalálni! Igazi örömünnep lett a találkozóból. A népes közönség pedig vastapssal jutalmazta a csapatot.

Végeredmény
Dorogi ESE – REAC SI SE 38-23 (16-11)
Összeállítás: GYŐRI Ágnes (kapus) – ELŐD Nikoletta 4 gól, SZŐTS Fanni 6 gól, KAPOSVÁRI Eszter 1 gól, Forgács Klaudia 5 gól, Uresch Dóra 1 gól, Zsótér Daniella. Cserék: STADLER Mercédesz (kapus) – IMREI Nóra 8 gól, TURÁK Antónia és Molnár Eszter 3-3 gól, TOLVAJ Dorka 2 gól, Patyi Fruzsina és Törőcsik Zsófia 2-2 gól, Matus Nikolett 1 gól, Priáll Edina.

Bona Gergő: „Öröm volt nézni ma a csapatot, úgy érzem nem csak két pontot szereztünk ma, annál sokkal többet!”

Ifjúsági mérkőzés

Az ifjúsági találkozóról röviden annyit, hogy nem volt egy súlycsoportban a két csapat, de a vendégek, mindvégig megtették, ami tőlük tellett. Nálunk mindenki pályára lépett és szerencsére többé-kevésbé mindenkinek sikerült fenntartania figyelmét a teljes mérkőzésen.

Végeredmény: 
Dorogi ESE – REAC SI SE 62-16 (30-6)
Összeállítás: Mátyás Viktória (kapus) – Turák Antónia 1 gól, MARKOS Réka 10 gól, TOLVAJ Dorka 11 gól, BODNÁR Nikolett 9 gól, Pap Krisztina 2 gól, FORGÁCS Viktória 11 gól. Cserék: SZITTYA Lili és GÁSPÁR Vanda 5-5 gól, Mátyás Anna 4 gól, Czuth Zoé és Pohner Orsolya 2-2 gól.

Bona Gergő: „Dicséretet érdemel a csapat, nagy lelkesedéssel dolgozott mindenki a kitűzött cél elérése érdekében!”