Az 1. osztályú serdülő bajnokság 17. fordulóját rendezték a héten. Lányaink Budapestre a Központi Sportiskola (KSI) Kézilabda Akadémia csapatához látogattak. A csapat egy része hosszú napnak nézett elébe, hiszen Pestről egyből Dunakeszire vezetett az útjuk. Ott került sor az NB II-es bajnokság, következő összecsapására. De maradjunk egyelőre a serdülő mérkőzésnél. A KSI és Dorog összecsapások már-már tradicionálisan nagy csaták szoktak lenni, két hasonló stílust képviselő gárdáról van szó, akik elsősorban gyorsaságukkal próbálnak eredményesek lenni.

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, koncentráltan magabiztosan. Szinte villámrajtot vettünk, 3 perc alatt 3 gólt szereztünk, miközben egyet sem kaptunk (0-3). Ezt követően többször is hibáztunk támadásban, de a védekezésünk jól működött és Vika (Mátyás Viktória) több lövést is hárított. A házigazdák, csak 7 perc játék után tudták megszerezni első találatukat. A félidő közepén 4-6-nál azonban a KSI magasabb fokozatra kapcsolt és kiegyenlített. Ebben a szakaszban nem volt igazán ritmusa a játékunknak. Az utolsó percben, kihasználva a sorozatos védekezési hibáinkat, a vezetést is átvette a pesti csapat (11-10).

A második 25 perc Lubics Fanni átlövés góljával kezdődött (12-10). Utána viszont jött a megszokott ellenállhatatlan, dorogi henger, Tolvaj Dorka diktálta a tempót, négy perc alatt Köfő (Forgács Viki) háromszor, Markos Réka és Pap Kriszti egyszer-egyszer voltak eredményesek (12-15). Eközben a szünetben a kapuba beálló Dobány Kitti bravúrt bravúrra halmozott. A házigazdák láthatóan nem tudtak mit kezdeni sebességünkkel. Többször is védekezést váltottak, de ez nem zavart meg minket.

A találkozó utolsó negyedében 1-2 arányban estek a gólok, miután a KSI egyszer betalált, a dorogi lányok mindig 2-vel válaszoltak. Látványos és élvezetes második játékrészt láthattak tehát a nézők, és nem volt kérdés, hogy ezen a napon melyik a jobb csapat. A vége magabiztos és fölényes győzelem lett (18-25).

Végeredmény
KSI KA – Dorogi ESE 18-25 (11-10)
Összeállítás: MÁTYÁS Vika (kapus) – PAP Kriszti 3 gól, IMREI Nóri 5 gól, TOLVAJ Dorka 3 gól, BODNÁR Niki, MARKOS Réka 7 gól, FORGÁCS Viki 7 gól. Cserék: DOBÁNY Kitti (kapus) – Gáspár Vanda, Mátyás Anna, Osváth Petra, Pohner Orsi.

Bona Gergő: „Jó felfogásban kézilabdáztunk és nagyon nagy kedvvel. A KSI minden lépésére volt válaszlépésünk. Nagyon jól küzdött a csapat! Ezek a lányok hétről hétre bizonyítják, hogy az ország élvonalához tartoznak, egy Magyarországon tradicionálisan nagyon erős spotágban! Óriási munkát végeznek és nagyon kevés korosztályos csapat tud ekkora tempót menni, mint mi, amikor jó napunk van. S azért dolgozunk, hogy sokszor legyen jó napunk. Tudjuk azt is, hogy vannak nálunk erősebb csapatok, próbálunk tőlük tanulni, de ne feledjük, mi saját utánpótlásunkból és néhány a környékről származó játékossal vesszük fel a versenyt sokszor az akadémia rendszerbe beválogatott gyerekekkel!”