Közel egy hónap szünet után Szekszárdon találkoztak ismét az U13 III. osztály felsőházának csapatai. Az előző fordulót nem tudták megrendezni, mert  a Bábolna és a AFKC Várpalota csapata is jelezte távolmaradását a játéknapról.

Csapatunk sajnos tartalékosan vágott neki a tavaszi szezonnak és a felsőházi rájátszásban még egyszer sem sikerült teljes kerettel kiállnia Gula Gabriella edzőnőnek. Nem történt ez másképp a mai napon sem. 11 játékosra számíthatott az edzőnk. A hosszú utazást követően az első mérkőzést a Tamási csapata ellen játszottuk. Az út fáradalma meg is látszott a lányok teljesítményén. Dekoncentráltan játszott a csapat, a taktikai utasításokat nem tudták betartani. A mérkőzést a Tamási csapata nyerte 22:11- re. A második mérkőzést az AFKC – Csákvár csapata ellen vívtuk. Velük az alapszakaszban is jó mérkőzéseket játszottunk, így bizakodva tekintettünk a mérkőzés elé. Jól kezdtek a lányok, fegyelmezetten és koncentráltan játszottak. A mérkőzésen felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott előnyt kialakítani. A csákváriak a végjátékban 2 piros lapot is kaptak és ezt sajnos nem tudtuk kihasználni . Így egy gólos vereség lett a mérkőzés vége. A végeredmény Dorogi ESE- AFKC Csákvár 17-18.

Gula Gabriella edzőnő értékelése: Az első mérkőzésről nem szeretnék beszélni, nagyon nem voltunk ott fejben. A második mérkőzésen viszont ennek pont az ellenkezőjét láttam. Annak ellenére, hogy kevesen és tartalékosan álltunk fel, ez a játékunkon nem látszódott. A lányok betartották, amit kértem tőlük. Több jó egyéni teljesítmény és mellé igazi csapatmunka jellemezte a játékot. Sajnos a végjátékban nem tudtuk kihasználni, hogy az ellenfelünktől ketten is piros lappal zárták a mérkőzést, úgy látszik ez a mieinket jobban megzavarta. Nem érdemeltünk vereséget, ezt az ellenfél edzője is megerősítette. Ezt a csapatot szeretném látni a jövőben is és remélem ezentúl ezt a játékot nem csak egy mérkőzésen tudjuk majd játszani.