Október 21-én korán reggel indult útnak a dorogi különítmény. Az u14-es lányok Rácalmáson, míg az u12-esek Dunaújvárosban játszottak. Az U12-es lányoknál a fő cél ezzel a kupával a játéklehetőség és a csapatépítés volt.

Ezen a tornánk is az MKSZ által kiírt U12-es korosztálynak megfelelő szabályokat kellett ( volna) alkalmaznia minden csapatnak és a jelenlévő szervezőknek is…
pl. : Sorcsere a játékidő felénél, további cserelehetőség csak sérülés esetén, minél több gyereknek játéklehetőséget nyújtani, 3:2:1-es felállásban védekezni.
A csoportmeccsek 30 percesek voltak és 15 percnél volt sorcsere.
A hétfői helyosztók már 2×20 percesek voltak és minden játékos 2×10 percet tudott játszani.

Az első meccset Algyő csapatával játszottuk. Nagyon jól kezdtünk, az első sor kimondottan dinamikusan, pontosan kézilabdázott. Sajnos 3 büntetőt kihagytunk.
A második sor ezen a meccsen az öltözőben maradt. Mindenki megszeppenve lépett a pályára és a kézilabda játék semmilyen formáját nem láthattuk tőlük.
A félidőben még 4 góllal vezettünk ( 7:3 ), de a második játékrészben nagyot betliztünk, így a végeredmény:
Dorogi ESE – Algyő 8:13
A vesztes meccs után az öltözőben „kis fejmosás” következett. A lányok egymással is megbeszélték, hogy kinek mi a feladata, hogyan kell kimenni a pályára és hogyan kell egymásért küzdeni.

A második meccsen a házigazda Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia volt az ellenfelünk.
Az első játékrészben erődemonstrációt mutatott az ellenfelünk, de nem adtuk fel a meccset. Az első pillanattól kezdve küzdöttek, hajtottak a dorogi lányok. Mind a két sor megtett mindent a jó játékért.
Mi sportszerűen, becsületesen kézilabdáztunk megint.
Sajnos az ellenfelünk a második félidőben visszacserélte a gólgyáros átlövőjét, aki még 3 gólt lőtt itt is. ( pedig a szabály ezt NEM engedte volna, de a játékvezetők itt nekik megengedték! Jelzem, nem volt sérülés és 14 játékosuk is megvolt…Hmmm…)
2 góllal alulmaradtunk a Dunaújvárossal szemben, de becsületből, akaratból, sportszerűségből mi vizsgáztunk jelesre!
Dunaújvárosi KKA – Dorogi ESE 11:9 (6:3)

Az első nap utolsó mérkőzése a Debreceni Sportiskola csapata ellen volt.
Nagyon szerettek volna bizonyítani a kislányok. Az első perctől kezdve koncentráltan, bátran támadtak – keresztmozgásokat és üres befutásokat csináltak -, keményen védekezték a 3:2:1-es felállást.
A félidőben 7:7 volt az állás. Fantasztikus akarattal játszottunk.
A második játékrészben mi uraltuk a pályát és magabiztos győzelmet arattunk a Debrecen ellen.
Dorogi ESE – Debreceni SI 17:12

Csoport harmadikok lettünk, így a 7-9. helyért játszhattunk másnap.

Este még kimentünk Rácalmásra szurkolni az U14-es lányoknak, majd fáradtan zuhantak ágyba a gyerekek.

Hétfőn először az Éles Kézilabda Iskola csapatával mérkőztünk meg. Nagyon nagy iramot diktált mind a két csapat.
A játékvezetők becsületesen, igazságosan fújtak, urai voltak a helyzetnek!
Korukat meghazudtolva kézilabdáztak ezek a kislányok mind a két csapatban. 11:9-es félidői állásnál olyan tüzet láttam a gyerekek szemében, amit már nagyon régen tapasztaltam. A szülőkből álló két szurkolótábor igazi rangadóvá varázsolta a meccset. Ez a lelkes szurkolás nagyon felspannolta a dorogi lányokat és nagyobb fokozatra kapcsoltak. Az utolsó 7 percben 5 gólt lőttünk és csak 1-et kaptunk, azt is 7m-ből. Nagyon kitartó, küzdelmes játékkal mi nyertük meg a meccset.
Éles KISE – Dorogi ESE 19:20 ( 11:9 )

Az Üstökös kupa utolsó mérkőzését Dömsöd csapata ellen játszottuk. 4:0-ra elhúztunk a meccs elején, de a félidőre már csak 1 góllal vezettünk. Előjött a fáradtság, ami kezdett úrrá lenni a csapaton. Még mindig küzdöttek, harcoltak a lányok, de egyre több labdát eladtunk, illetve pontatlanok voltak a befejezések. A második játékrészben az ellenfél részéről 4 kezdő játékos maradt fenn a pályán ( ők csak 10 játékossal érkeztek, a 14 helyett… ) nálunk természetesen teljes sorcsere volt. A szülői szurkolástól volt hangos a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tornaterme. Szó szerint csúsztak- másztak minden labdáért a dorogi lányok, egymást segítve védekeztek, küzdöttek az utolsó percig.
A végeredmény döntetlen lett.
Dorogi ESE – Dömsödi USE 12:12 ( 8:7 )
A jobb gólkülönbség miatt a Dömsöd lett a 7. és mi a 8. helyen zártuk a tornát.

Szeretném kiemelni, hogy hétfőn már mindent szabályt betartattak a játékvezetők és a teremfelelős is.
Így kellett volna mind a két nap, a gyerekek miatt!

Az első meccsünk 2. játékrészét kivéve nagyon elégedett és büszke vagyok a lányaimra!
Volt kapusteljesítményünk, jól védekeztük a 3:2:1-es nyitott védekezést- már szépen átvesszük a befutó embereket- , támadásban az egyszerű helycserék mellett jól alkalmaztuk az üres befutásokat is, észrevettük az üres helyre mozgó beállót, illetve lerohanásból is szép gólokat lőttünk.

CSAPATKÉNT kézilabdáztak a gyerekek az Üstökös kupán.
Nagyon büszke vagyok MINDENKIRE!
Köszönöm a szülői szurkolótábornak, hogy ilyen jó hangulatot teremtettek Dunaújvárosban!

A CSAPAT tagjai: BÉRES BOGLÁRKA, BÓDI ABIGÉL, BROSCH BETTINA, DOMBOVÁRI GRÉTA, FARKAS RÉKA, FORGÁCS TÍMEA, FÖLDES RÉKA, KONTÁR BOGLÁRKA, KOVÁCS HANNA, SÁTEK HILÁRIA, SZŰCS MERCÉDESZ, TATÁR ENNA, TILLICH TAMARA, TÓTH MIRIAM.

Pinczés Tímea ( edző)