Az első osztályú serdülő bajnokságban végre hazai pályán játszhattunk hétfőn. Ugyan nincs még minden rendben a sportcsarnokban, de nagy örömet okoz, hogy végre megint van otthonunk és biztosak vagyunk abban, hogy nemsokára minden a helyére kerül.

A felnőtt első osztályú Moyra – Budaörs Handball egyesület serdülőcsapatát fogadtuk. Továbbra sem tudott érdemben pályára lépni a csapat meghatározó játékosa Markos Réka (a hétmétereseket vállalta) illetve Gáspár Vanda sem tudott még szerepet vállalni.

A felújított otthonunk első bajnoki gólját Tolvaj Dorka szerezte. Lányaink támadásban jól játszottak, igaz több kidolgozott helyzet kihasználatlanul maradt, de védekezésben sajnos többször lemaradtunk. Így gyakorlatilag végig kiegyenlített volt az első 25 perc. A félidőben kétgólos vendégvezetést mutatott az eredményjelző (13-15).

A második játékrészben keményebb és határozottabb lett a dorogi fal, és a Budaörs balátlövőjét is ennek köszönhetően jobban tudták semlegesíteni a lányok. Barna Fanni és Szőke Noémi közösen rendre megállították. Emellett Kitti pedig parádézott a kapuban ziccerek és átlövések sorát hárította! Pohner Orsi gólerősen játszott, Tolvaj Dorka nagyon jól irányított, Markos Réka belőtte a büntetőket, Reskó Vanessza és Osváth Petra is hihetetlenül munkát végeztek mind támadásban, mind pedig védekezésben. Először a szezonban igazi egységes csapatot láthatott a közönség. Mindeközben óriási küzdelem alakult ki. A két csapat nagyon lelkesen játszott.

Hét perccel a vége előtt átvettük a vezetés, sőt 2 perccel a vége előtt 23-21-es dorogi előnyt mutatott az eredményjelző. Gyors budaörsi gól következett (23-22), ekkor már nem működött az eredményjelzőn az időmérés, mindenki nagyon feszült volt. Egy átlövési kísérletnél Vanesszát látványosan faultolták, a játékvezetők nem érezték szabálytalannak. Vanessza a talajon maradt így emberelőnyben támadtak a vendégek, s ezt kihasználva kiegyenlítettek (23-23). Ezután az egészségügyi személyzet letámogatta a sérült dorogi játékost. Bátran támadtunk és sikerült büntetőt kiharcolni, amit óriási bravúrral hárított vendégek hálóőre. Jöhetett a Budaörs. Keményen védekeztünk, kb 8 másodperccel a vége előtt az egész vendégcsapat egy szabaddobásnál átlövőjüknek készített elő helyzetet, a lövést Kitti hárította, indította Tolvaj Dorkát, aki ziccerben megfogta a labdát, majd véget ért a mérkőzés.

Végeredmény
Dorogi ESE – Myra-Budaörs Handball 23-23 (13-15)
Összeállítás: Berta Blanka (kapus) – Mátyás Anna, RESKÓ Vanessza 4 gól, TOLVAJ Dorka 6 gól, BARNA Fanni 2 gól, POHNER Orsolya 6 gól, SZŐKE Noémi 1 gól. Cserék: DOBÁNY Kitti (kapus) – MARKOS Réka 3 gól, OSVÁTH Petra 1 gól, Stefanik Laura, Gáspár Vanda, Hartmann Petra.

Bona Gergő: „Mérhetetlenül büszke vagyok a lányokra. Ma úgy érzem végre csapattá érett a társaság. Köszönöm a lányoknak ezt az élményt!”