Elérkezett végre a várva várt mérkőzés, az első NB I/B-s bajnoki Dorogon. Sokáig kellett rá várni, de végre véget ért a száműzetés. Ráadásul minden szempontból fontos találkozókat láthattak a dorogi nézők, hiszen a felnőttek mezőnyében alsó házi rangadóra került sor, még az ifjúsági korosztályban az első helyezett (Szekszárd) játszott a második ellen (Dorog).

Már jó negyed órával a kezdő sípszó előtt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy teljesen megtelt a sportcsarnok. Sajnos a pályát az érvényben lévő szabályok végett fél méterrel eltolva kellett felfesteni, így egy teljes sorral csökkent a korábban még háromsoros lelátó. Ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy nem nagyon volt hely, minden ülőhelyen ültek és minden erre alkalmas centiméteren álltak a nézők, ahol csak lehetett. Így közel 300 ember előtt mondott rövid köszöntő beszédet Dr. Tittmann János polgármester úr. Aki méltatta a Dorogi ESE kézilabda szakosztályát, kiemelte, hogy a dorogi kézilabdások eredményei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség segítségével felújításra kerülhetett a Városi Sportcsarnok.

A kezdődobást Geiszler József, dorogi edző legenda végezte el, aki évtizedeken keresztül oktatta városunkban és megyénkben a kézilabdát. Józsi bácsinak innen is további jó egészséget kívánunk!

Sajnos a találkozó elejére nem érkezett meg forgalmi akadályok miatt Győri Ági, felnőtt korú kapusunk, így fiatal hálóőreinkre újabb komoly feladat várt.

Mátyás, Imrei, Kosik, Szabó, Takács, Forgács és Kemenczik összeállításban kezdtük a mérkőzést. Az első támadásunk végén, remek variáció után Imrei Nóri szerzett gólt, így övé lett az első felnőtt bajnoki gól a felújított csarnokban. Egy labdaszerzés után pedig Forgács Klaudia növelte előnyünket (2-0). Ez már-már sorsszerűnek mondható, hiszen mindketten az elmúlt évek talán legnagyobb tehetségei a dorogi kézilabdázásban.

Nagy Szilvia a vendégek részéről először átlövésből, majd büntetőből is betalált, így hamar egyenlített a Szekszárd (2-2). Kosik Adél góljával újra nálunk volt az előny, ám utána szétesett a játékunk. Öt gólt kaptunk zsinórban. Sajnos mindig hiba csúszott a védekezésbe és nem nagyon volt támadása a vendégeknek, ami ne végződött volna góllal. A legnagyobb különbség 5 gól volt (5-10). Időkérés következett.

Az egy perces „rendrakás” után kapust cseréltünk, a 14 éves Dobány Kitti érkezett, aki több jó védést is bemutatott, így megkezdtük a felzárkózást Szabó Janka góljával. Majd következett Kemenczik Martina első gólja és még három dorogi találat, így 20 percnyi játék után 10-10 volt az állás.
Az üldözésbe némileg belefáradtunk, de a sérültjeink miatt nem nagyon tudtunk frissíteni. Amennyire lehet azért tartottuk magunkat és küzdöttünk, így végül kétgólos hátrányban fejeztük be az első harminc percet.

A második félidőben Győri Ági állt a kapuba, ettől függetlenül nem kezdtünk jól, hiszen két szekszárdi gólnak köszönhetően újra 4 gólosra duzzadt a különbség. Forgács Klaudia két gólja következett, majd egy vendég gól. Imrei Nóra újabb csodálatos akció végén talált a hálóba (17-19). Harcoltunk, de legfőképpen magunkkal és a kapufával és a kihagyott helyzetekkel. Olykor pedig egy-egy játékvezetői ítéletet sem teljesen értettünk.
A Szekszárd megrázta magát és a hazai hibákat újfent kihasználva ötgólosra növelte előnyét (17-22). Úgy tűnt eldőlt a találkozó, de lányaink nem adták fel, Törőcsik Zsófi bomba gólját Adél majd Janka gólja követte (20-22). Ezt követően 3 ziccert nem tudtunk gólra váltani, így hiába küzdöttünk az utolsó pillanatig nem tudtuk megnyerni ezt a rendkívül fontos találkozót.

Végeredmény
Dorogi ESE – Szekszárdi FGKC 24-27 (14-16)
Dorog, Városi Sportcsarnok 300 néző
Összeállítás: Mátyás Viktória (kapus) – IMREI Nóra 5 gól, KOSIK Adél 3 gól, SZABÓ Janka 4 gól, Takács Angéla 1 gól, FORGÁCS Klaudia 7 gól, Kemenczik Martina 2 gól.
Cserék: DOBÁNY Kitti és Győri Ágnes (kapusok) – Törőcsik Zsófia 1 gól, Turák Antónia 1 gól, SZITTYA Lili, Előd Nikoletta, Molnár Eszter, Tolvaj Gréti, Tolvaj Dorka.

Bona Gergő: „Először is köszönjük szépen, hogy ilyen rengetegen voltak a lelátón, felemelő érzés volt. A mérkőzés kimenetele végett viszont nagyon szomorú vagyok, nem fogom felsorolni azt a rengeteg faktort, ami jelentősen hozzájárult a vereségünkhöz, mert ezektől függetlenül itt és most nyerhettünk volna, ha a kulcsszituációkban ki tudjuk használni az adódó lehetőségeket. Tehát elmondhatjuk, hogy minden gond ellenére rajtunk múlott. De nem tudok a játékosaimra se haragudni, nincs miért, egy hosszú szezon végén tartunk és nagyon szűk a keret, mindent megtettünk és megteszünk majd a jövőben is.”

Ifjúsági mérkőzés

Rengeteg néző maradt a felnőtt mérkőzés után, hogy megtekintse az Ifjúsági 2. osztály nyugati csoportjának rangadóját. Nagy mérkőzésre volt kilátás, hiszen a két csapat nagyjából azonos erőt képvisel.

A mérkőzés elején a vendégek kaptál el jobban a ritmust és 5 percnyi játék után három gólos előnyt építettek ki (1-4). Fokozatosan lendültünk játékba és megkezdtük a hátrányunk ledolgozását, Molnár Eszter góljával egyenlítettünk ki a 13. percben (6-6).

Ezután azonban újra előjöttek a hibák, érezhetően fáradt volt a csapat. Ez nem meglepő, hiszen Forgács Klaudia, Imrei Nóra és Szittya Lili rengeteget játszottak a felnőtt mérkőzésen. A Szekszárd pedig kíméletlenül kihasználta a védőfalunk megingásait. A legnagyobb különbség a 26. percben alakult ki (9-14). Két értékesített büntetővel azonban sikerült egy kicsit közelebb kerülni az első játékrész végére (14-16).

A második félidőben a lányok még nagyobb energiát mozgósítottak, Nóra és Klaudia sorra szerezték a gólokat és egyre közelebb és közelebb léptünk a vendégekhez. Az idegek harca is zajlott a pályán, hiába jöttünk fel a játékrész közepére, egy találatra, csak nem sikerült kiegyenlíteni.

4 perccel a vége előtt azonban végre sikerült 25-25, sőt másfél perccel a vége előtt át is vettük a vezetést Klaudia góljával (26-25). Sajnos nem sikerült kivédekezni a következő szekszárdi támadást (26-26). 45 másodperccel a vége előtt időt kértünk. A lányok tökéletesen végrehajtották a megbeszélteket, Forgács Klaudia lövése azonban nem talált kaput. (A játékvezető meccs után annyit mondott, hogy kicsit értek csak hozzá, megjegyzem ziccerben, ezért úgy érezte nem kell büntetőt fújni.) Az ellentámadásból pedig büntetőhöz jutott a Szekszárd, amit kihasználtak (26-27). Gyors középkezdés és egy fault következett középen. Időn túli szabaddobással fejeződött be a találkozó, sajnos Klaudia lövése elkerülte a kaput.

Végeredmény
Dorogi ESE – Szekszárdi FGKC 26-27 (11-14)
Dorog, Városi Sportcsarnok 200 néző

Összeállítás: DOBÁNY Kitti (kapus) – IMREI Nóra 13 gól, Molnár Eszter 3 gól, Tolvaj Dorka 3 gól, FORGÁCS Klaudia 5 gól, Tolvaj Gréta, TURÁK Antónia 1 gól.
Cserék: Mátyás Viktória és Berta Blanka (kapusok) – SZITTYA Lili 1 gól, Pohner Orsolya, Mátyás Anna, Reskó Vanessza, Osváth Petra.

Bona Gergő: „Ma is bebizonyítottuk, hogy ha nem hagynak cserben minket néhányan és Markos Réka nem sérül meg, akkor csapatunk abszolút bajnokesélyes lenne ebben az osztályban is. A csoport egyik meghatározó csapatával még így is sikerült kiélezett mérkőzést játszani, hogy a jelenlévők közül néhányan tudásuk alatt játszottak. Gratulálok a Szekszárdnak!”

Fotók: Kondi Photo (Kornreich Gábor)