A 2018/2019-es bajnokság tavaszi szezonját négy új játékossal kezdi meg felnőtt csapatunk. Sorozatunkban bemutatjuk az új játékosainkat.

Horváth Alexa Salgótarjánból érkezett hozzánk.

Poszt: jobbszélső

1/ Honnan érkeztél hozzánk és a pályafutásod során hol játszottál eddig?
A Csépe- Salgótarjáni SKC csapatából érkeztem ide, ahol 2 és fél évet töltöttem. Salgótarjánban kezdtem el kézilabdázni Szabóné Sipos Éva kezei alatt, innen 2008-ban meghívást kaptam Vácra, ahol 5 éven keresztül lehetőségem volt NB I-ben játszani. Ezek voltak az eddigi legsikeresebb éveim, sok neves edző megfordult a csapatnál. Sokat köszönhetek Ottó Katalinnak, rengeteget fejlődtem itt. Volt szerencsém Németh András edzéséin is részt venni. Minden korosztályban megfordultam ezek közül a legnagyobb eredményem a felnőtt csapattal elért Magyar Kupa bronzérem volt. Ebben az évben sikerült az iskolai csapattal is történelmet írni, hiszen megnyertük a diákolimpiát. Akkori csapattársaim közül már vannak válogatott játékosok. Ezután szerepeltem az NB I/B-s Vasas és Inárcs színeiben is.

2/ Miért döntöttél úgy, hogy Dorogra igazolsz?
Azért döntöttem a Dorog mellett, mert nagyon fiatalos és hajtós kis csapatnak tűnt. Nem mellesleg szerettem volna visszatérni NB I/B-be, és ehhez itt minden lehetőség adott volt számomra.

3/ Milyenek az első benyomásaid?
Nagy várakozásokkal vágtam neki az alapozásnak, hiszen rengeteg edzés és edzőmérkőzés volt tervben. Úgy gondolom a beilleszkedés számomra könnyen ment, hiszen a barátnőm Kemenczik Martina is itt játszik, de ettől függetlenül is meleg szívvel fogadtak a lányok. Szerencsére jó a hangulat az edzéseken és azokon kívül is.

4/ Milyen célokkal vágsz neki ennek a szezonnak?
Mindenképp szeretném visszanyerni a régi formám, vagy még magasabb szintre emelkedni. A maximumot akarom kihozni magamból és a játékomból, feszegetni a saját határaimat. Szeretnék a csapat segítségére lenni és mindig 110%-ot nyújtani a pályán.

5/ Vannak a mérkőzés előtt megszokott dolgaid melyeket mindig betartasz?
Hát őszintén szólva rengeteg rigolyám van meccs előtt . Ilyen például, hogy a hajamat mindenképp be kell fonni, valamint el kell mennem szoliba is. De sorolhatnám még.

6/ Mi a kedvenc elfoglaltságod a kézilabdán kívül?
Tavaly megismerkedtem a strandkézilabda világával, úgyhogy nyáron sem maradok távol a labdától. De ezen kívül nagyon szeretek a barátaimmal találkozni, szórakozni, kicsit kikapcsolódni.

7/ Mi ösztönöz téged a sportban?
A sport megtanít mindenre, megtanulsz csapatban játszani, küzdeni nem csak magadért, hanem másokért is. Megtudhatod mire vagy képes, mik a határaid. Emelt fővel győzni vagy éppen veszíteni. Bár én személy szerint nem tudok veszíteni . A kézilabda nélkül nem is tudnám elképzelni az életem, hiszen 18 éve legfontosabb része a mindennapjaimnak.

8/Ki az a kézilabdázó, aki inspirál és miért pont ő?
Az én legnagyobb példaképem és inspirálóm Luc Abalo a PSG, valamint a francia válogatott jobb szélsője. Imádom azt a fajta játékot, amit ő képvisel. Nagyon gyors, robbanékony, dinamikus, technikás, arról nem is beszélve, hogy 3 kávét is megiszik amíg a levegőbe van. Mindig csodálva nézem őt a meccseken, és sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor személyesen találkozhattam és beszélhettem vele.

Bona Gergő: „Nagyon örülök, hogy Alexa csatlakozott csapatunkhoz, érkezésével nagyobb lett a taktikai repertoárunk és minden bizonnyal színesebb lesz a támadójátékunk is. Alek nagyon szorgalmasan dolgozik, hogy az NB II után, újfent felvegye a magasabb osztály ritmusát!”