Végre eljött a február 17-e, s újra bajnoki tétmérkőzésekkel telnek majd a hétvégék. Felnőtt csapatunk kerete az őszhöz képest némileg megváltozott, nagyobb variációs lehetőségek állnak vezetőedzőnk, Bona Gergő rendelkezésére. Emellett fontos megjegyezni, hogy elképesztően kemény munkát végeztek a felkészülés során a lányok, a sok edzés mellett pedig, 11 edzőmérkőzést is játszottak, biztató eredményekkel.

Vasárnap délután az első mérkőzést az ifjúsági csapat játszotta, az arról készült beszámoló lejjebb olvasható. A felnőtt találkozó kezdetére szépen megtelt az impozáns, több mint 15 milliárd forintból felépült Haladás Sportkomplexum részét alkotó sportcsarnokának lelátója. Mint ismeretes a Haladás SE idén ünnepli 100 éves évfordulóját, ezért a vezetés mindent megtett a téli felkészülés alatt, hogy csapatuk, megerősödve kiharcolja tavasszal a bennmaradást.

Gárdánk életébe a héten több váratlan esemény is bekövetkezett, elég ha csak arra gondolunk, mekkora érvágás, hogy rutinos kapusunk Győri Ágnes visszatért korábbi klubjába a Kispestbe. Sikerült helyette megszerezni Bozsó Leila játékjogát és ugyan nagyon elszomorított mindenkit a tény, hogy Ági elment, de biztosak vagyunk benne, hogy a Stadler-Bozsó páros tökéletesen megoldja majd a rájuk háruló feladatot tavasszal.

Stadler, Sárosi, Kemenczik, Szabó Janka, Blazsek, Szabó Dorina, Horváth összeállításban kezdtük a találkozót. Rendkívül idegesen indult a mérkőzés mindkét csapat számára, Kozma Dominika szerezte az első gólt a Haladás számára, dorogi részről Horváth Alexa értékesített egy jogosan megítélt büntetőt. Szabó Janka találatával a hatodik percben pedig át is vettük a vezetést. A hazaiak ezután ugyan büntetőt hibáztak, de a volt dorogi játékos Simsik Cintia kiegyenlített. Kevés gól született, 10 percnyi játék után 3-2 volt az állás, ezt követett egy 6 perces Hali gólcsend, köszönhetően annak, hogy jól zárt a védelmünk, és Merci sorra védte a hazai lövéseket. Majd Forgács Klaudia is megszerezte első találatát, sőt ebben a szakaszban Szabó Dorina is betalált egymás után kétszer (3-5).

Ezután hazai percek következtek, Pap Mercédesz és Tutti Kata révén újra fordult a kocka (6-5),majd ugyan egy kis időre némileg stabilizálódott a játékunk (7-7), de a Haladás időkérése után háromgólos előnyt harcoltak ki a 27-ik percre (10-7). Ez a találkozó addigi menetét tekintve jelentős előnynek volt mondható.

Ám a lányok hihetetlen utolsó 3 percet produkáltak, négy gólt is szereztünk a 180 másodperc alatt, ebből Kemenczik Martina kettőt is vállalt és mindeközben csak egyet kapatunk, így döntetlen állásnál vonulhattak a csapatok pihenőre (11-11).

A második harminc perc hasonlóan szorosan alakult, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett 1-2 góllal. Látványos gólok és elkapkodott megoldások váltották egymást, mindkét oldalon.
13-15-re nálunk volt az előny 17-16-os állásnál újra a szombathelyi gárda vezetett. Mindkét csapat óriási energiákat mozgósított. A hazai szakvezető a 46. percben 18-18-as állásnál időt kért, de csapata nem tudta fokozni a tempót, nem történt jelentős változás (19-19).

Ekkor Bona Gergő is időt kért, nyugtató szavai célba értek, 6 percen keresztül újra érintetlen maradt a dorogi háló és türelmes és nyugodt támadójátékunknak köszönhetően 19-22-re módosult az állás, öt perc volt hátra! Újabb Haladás időkérés következett, Schuszter Nikolett találatával két gólra felzárkóztak a hazaiak, de másfél perccel a vége előtt Szabó Janka megszerezte a maga ötödik, csapatunknak pedig a 24-ik találatát. A középkezdés után Gősi Luca szinte azonnal betalált. Majd, hogy fokozódjanak az izgalmak, gyors dorogi lépéshiba után újabb gólt szerzett a Haladás (23-24). A középkezdés előtt, Bona Gergő újra időt kért, 7 másodperc volt hátra és a lányok a győzelmet már szerencsére nem engedték ki a kezükből. Győztünk 23-24-re!

Végeredmény
Szombathelyi Haladás – Dorogi ESE 23-24 (11-11)
Haladás Sportkomplexum 250 néző
Vezette: Cseszregi-Sipos
Összeállítás: STADLER Mercédesz (kapus) – Sárosi Nanetta, KEMENCZIK Martina 2 gól, SZABÓ Janka 5 gól, BLAZSEK Alexandra 1 gól, SZABÓ Dorina 2 gól, HORVÁTH Alexa 6 (4) gól.
Cserék: Bozsó Leila (kapus) – FORGÁCS Klaudia 8 (2) gól, Uresch Dóra, Imrei Nóra, Szűcs Rita, Takács Angéla, Markos Réka, Tolvaj Dorka, Kaposvári Anita.

Bona Gergő: „Nagyon büszke vagyok a csapatomra, részletesen felkészültünk a Haladás játékából, játékosokra lebontva kielemeztünk rengeteg játékszituációt. Így a találkozó során védekezésben felmerülő játékhelyzeteket nagyrészt kiválóan megoldottuk. Emellett határozottan és taktikusan védekeztünk, ami meghatározta a mérkőzés alakulását. A találkozó azonban végig szoros maradt, hiszen a feljészültségünk ellenére, támadásban jó néhányszor rossz döntést hoztunk, amit a hazaiak kíméletlenül kihasználtak. Ennek több oka is volt, érezhető volt, hogy nagyon izgultak a lányok, illetve Schneck Réka a Haladás kapujában nagyon jól védett. A nehéz pillanatokon azonban Merci mindig átsegítette a csapatot, fantasztikusan védett, majdnem 20 védett labdával fejezte be a találkozót! Az első lépést megtettük, küzdünk tovább!”

Ifjúsági mérkőzés
Az ifi találkozó a felnőtt mérkőzés előtt került megrendezésre. A két csapat ősszel Tatán kiegyensúlyozott, szoros mérkőzést játszott. Komoly csatára volt tehát megint kilátás, hiszen mindkét gárda harcban áll a dobogóért a bajnokságban. A Haladás az idei pontvadászatban ráadásul hazai pályán minden eddig mérkőzést megnyerte.

Két szombathelyi góllal indult a találkozó, lányaink érezhetően nem találták a ritmust. Forgács Klaudia és Imrei Nóra azonban beindították a dorogi gólgyártást és 10 percnyi játék után háromgólos vendégvezetést mutatott az eredményjelző (3-6).

Sajnos újabb fordulat következett, játékunk teljesen szétesett, 9 percig nem lőttünk gólt, míg a hazaiak Kitti parádéi ellenére ötször is betaláltak! (11-8).

A félidő utolsó hét perce azonban a miénk volt, Reskó Vanessza góljával kiegyenlítettünk, Forgács Klaudia góljával pedig a pihenőre át is vettük a vezetést (11-12).

A második 30 percben ugyan szoros volt végig a találkozó, de a 26-ik percéig mi vezettünk. Ám 20-19-nél aztán a szombathelyieknél volt az előny. Ezt követően 4-szer is ugyanaz volt a forgatókönyv, Kitti védett, mi pedig rendre betaláltunk támadásainkból, így 4 gólt szeretünk zsinórban és végül begyűjtöttük a két nagyon értékes pontot.

Végeredmény
Szombathelyi Haladás – Dorogi ESE 21-23 (11-12)
Haladás Sportkomplexum 80 néző
Vezette: Báder-Fábián
Összeállítás: Mátyás Viktória (kapus) – IMREI Nóra 8 gól, FORGÁCS Klaudia 9 (4) gól, Tolvaj Dorka, TOLVAJ Gréta 2 gól, Markos Réka 2 gól, Szittya Lili 1 gól.
Cserék: DOBÁNY Kitti (kapus) – Reskó Vanessza 1 gól, SZABÓ Dorina, Molnár Eszter, Osváth Petra, Stefanik Laura, Pohner Orsolya, Mátyás Anna.

Bona Gergő: „Finoman fogalmazva, nem játszottunk jól, de néhány játékosomnak a szíve és az esze is a helyén volt döntő szituációkban, illetve ezen a meccsen is beigazolódott, hogy dorogi kapus Szombathelyen fog, mint a frissen felkent festék!”