Kedd este után szerdán is pályára léptek felnőtt lányaink, ezúttal a Göd otthonában játszottunk felkészülési mérkőzést. A Pest megyei csapat tavaly az NB I/B keleti csoportjában a negyedik helyezést szerezte meg, tehát igazi erőpróba volt a mai este.

Kissé álmosan és dekoncentráltan kezdtek a lányok,így a vendéglátók 6-3-as vezetésével ért véget az első 10 perc. Az időkérés során szerencsére sikerült rendezni a sorokat és így szoros csata alakult ki. A csapatok fej fej mellett haladtak és mindkettő gárdán érződött, hogy komoly munkában vannak a nyáron. Jól mutatta ezt az önhibák magas száma, olykor egészen egyszerűnek tűnő megoldásokba is hiba csúszott. Az első 30 perc után a gödiek egy gólos vezetésével vonultak a csapatok pihenőre (16-15).

A második játékrészben továbbra sem működött megfelelően a dorogi védekezés, ám szerencsére a góllövéssel nem volt gond. Mégis a félidő közepére 3 gólos hátrányba kerültünk (27-24). Ekkor végre sikerült megtalálni a ma működő védekezési felfogást és Dobány Kitti is egyre többször találkozott a labdával a kapuban. Megkezdtük a felzárkózást, az ekkor már kőkeménynek mondható mérkőzésen. Miután kiegyenlítettünk kissé talán túlfűtött is lett a hangulat, de ilyen mérkőzésekre is szükség van a felkészülés során. Az utolsó percekben pedig sikerült átvenni a vezetést és megnyerni a találkozót.

Két nap, két erős ellenfél, két győzelem, bravó lányok!

Végeredmény
Gödi SE – Dorogi ESE 31-33 (16-15)
Göd, Balázsovics sportcsarnok, 50 néző

Összeállítás: Pompor Anikó (kapus) – Sárosi Nanetta 3 gól, SZABÓ Dorina 7 gól, KAPOSVÁRI Anita 2 gól, Rideg Renáta 2 gól, BALOGH Vivien 6(2) gól, Sütő Sára 3 gól.

Cserék: Dobány Kitti (kapus) – FORGÁCS Klaudia 10(2) gól Szűcs Rita 1 gól, Uresch Dóra, Forgács Viktória, Turák Antónia, Kiss Virág.

Bona Gergő: “Komoly dolog, hogy egy napon belül két ilyen jó csapat ellen sikerült győzni. Főleg, hogy vannak hiányzóink is a csapatban. A mai mérkőzésen inkább a küzdelem dominált, harcos kis csata volt, de olykor láthattunk szép megoldásokat is és rengeteg bosszantó hibát.”