Felnőtt csapatunk számára megkezdődött az NB I/B-s bajnokság. Nagy feladat várt a lányokra, hiszen a tavalyi bronzérmes Kozármisleny otthonában kellett megkezdeni a bajnoki küzdelmeket.

A csapat felkészülése jól sikerült, de hogy ez pontosan majd mire lesz elég a riválisok ellen, úgy gondoltuk az első fordulókban majd kiderül.
Szinte teljes kerettel érkeztünk a találkozóra, mindössze két játékosunk nem állt edzőnk rendelkezésére, de a jövő héten már ők is bevethetők lesznek.

Népes nézősereg előtt kezdődött a mérkőzés, Stadler, Sárosi, Szabó, Uresch, Kaposvári, Balogh, Sütő összeállításban támadtunk, védekezésben Kaposvárit Szűcs váltotta. Már az első pillanatban érződött, hogy mindkét csapat rendkívül ideges, rengeteg volt a hiba.

A hazaiak gyorsan szereztek 2 találatot (2-0), de szerencsére a védekezésünk ezt követően jól zárt, és Balogh Vivien, illetve Uresch Dóra révén kiegyenlítettünk a 7-ik percben (2-2).
A következő szakasz kiegyensúlyozott játékot hozott, mi próbáltuk lassítani a hazaiak lendületes játékát, támadásban pedig türelmesen helyzetig járattuk a labdát. Ennek köszönhetően Szabó Dorina kidolgozott helyzetből kétszer is óriási gólt ragasztott 10 méterről a mislenyi kapuba. Így negyed óra játék után döntetlen volt az állás (9-9).

Ezt követően ritmust váltottunk, edzőnk frissítette a csapatot és egyre lendületesebben játszottunk, egy 6-2-es dorogi 10 perc következett, Imrei Nóra 3-szor is mattolta az ellenfél hálóőrét, ebben az időszakban (11-15). Sajnos a félidő utolsó percében két buta hibánkat kegyetlenül kihasználták a vendéglátók, így csak kétgólos előnnyel vonulhattunk pihenőre (16-18).

A második harminc perc két kihagyott vendég büntetővel kezdődött, ami erőt adott csapatunknak, Forgács Klaudia és Szabó Dorina is csodálatos gólt szerzett, így újra 4 volt közte (16-20). A kozármislenyi lányok azonban nem adták fel, nagy energiákat mozgósítottak, és ugyan egyre inkább hadilábon álltunk a gólszerzéssel, de Stadler Mercédesz a kapuban, ebben az időszakban brillírozott. Ám sajnos előnyünk egy gólosra olvadt 10 perccel a találkozó vége előtt (24-25).
Markovics Rebeka aztán egyenlített (25-25), nálunk meg kimaradt egy büntető. Majd elkezdődött egy finoman fogalmazva is érdekes 6 perc.
Próbálunk finoman fogalmazni: 25-25 után a Kozármisleny háromszor is megkapta teljesen érthetetlen ítéletek utána a labdát, ezt a felvételeket visszanézve is egyértelműen látható. Ám ez sem törte meg csapatunkat miután 5 perccel a vége előtt a hazai csapat átvette a vezetést (26-25) mindent beleadtunk, Forgács Klaudia kiegyenlített majd Szabó Dorina bődületes góljával, 3 perccel a vége előtt, újra nálunk volt az előny (26-27). Sőt támadhattunk a plusz kettőért, Imrei Nóra 1:50-el a mérkőzés vége előtt ziccerbe került, és mindenki megdöbbenésére, szólt a játékvezetői sípszó és kaptunk egy szabaddobást. Felfoghatatlan volt. Folytattuk a támadást, Szabó Dorinát pedig lövőhelyzetben két kézzel fellökték, a játékvezetők nem sípoltak… a felvételen a lökés ténye teljesen nyilvánvaló.

Hazai időkérés következett, majd egy védekezési hiba után jött az egyenlítés (27-27). Támadtunk. A mislenyi balszélső kilépett a falból, és úgy tűnt egy pillanatig, hogy labdát szerez, de elpattant tőle a játékszer, amely Kaposvári Anita kezében landolt. A két játékos teste nem ütközött, nem ért Anita az ellenfélhez, Kocsis Olivér azonban a hazai csapatnak adta a labdát… A hazaiak miután gyorsan kaptak egy véleményes büntetőt, amivel átvették a vezetést (28-27). 30 másodperc volt hátra, időt kértünk, megbeszéltük a figurát, Szabó Dorina felemelkedett és gólt lőtt a bal alsó sarokba (28-28). 10 másodperc volt hátra, jöttek a hazaiak. Szabálytalan középkezdés után, ez is egyértelműen látszik a felvételen, kapott a Kozármisleny egy hétméterest, amit Polics Tímea értékesített (29-28). Kikaptunk. Az igaz kérdés valójában hogy kitől.

Végeredmény
Kozármisleny SE – Dorogi ESE 29-28 (16-18)
Kozármisleny, 350 néző
Vezette: Csuka Pál, Kocsis Olivér

Összeállítás: STADLER Mercédesz (kapus) – Sárosi Nanetta 1 gól, SZABÓ Dorina 8 gól, SZŰCS Rita 1 gól, URESCH Dóra 4 gól, Balogh Vivien 4 gól, Sütő Sára 1 gól.
Cserék: Dobány Kitti (kapus) – IMREI Nóra 5 gól, Forgács Klaudia 4 gól, Kaposvári Anita, Turák Antónia, Kiss Virág, Rideg Renáta, Szittya Lili, Markos Réka.

Bona Gergő: „Tisztességesen felkészültünk a bajnokságra, jó taktikával játszottunk, kitettük a szívünket a pályára, de ami az utolsó percekben történt, az számomra megdöbbentő. A mi lelkiismeretünk tiszta, mi a munkánkat tisztességgel és becsülettel elvégeztük.”

Fotó: Bódi Zsolt