U14-es leány csapatunk is megkezdte a bajnoki küzdelmeket. Az első fordulóban Solymárra látogattunk. Minden bajnoki napon két mérkőzést kell játszani. A mostani két ellenfelünk az ÉRD és a Százhalombattai VUK SE voltak.

ÉRD – Dorogi ESE 8-19 (6-13)
Gólszerzők: Hartmann Petra 6 gól, Tatár Enna, Déri Lara és Buttinger Ivett 3-3 gól, Kovács Hanna 2 gól, Dombóvári Gréta és Tillich Tamara 1-1 gól.

Bona Gergő: „Látszott a lányokon az izgalom, hiszen először mentünk közösen bajnoki mérkőzésre, de védekezésben nagyon határozottak voltunk, Pagurka Kornélia pedig kiemelkedően védett. Ennek köszönhetően magabiztosan irányítottunk végig a találkozón!”

Dorogi ESE – Százhalombattai VUK SE 28-13 (15-6)
Gólszerzők: Buttinger Ivett 8 gól, Hartmann Petra 7 gól, Tillich Tamara 5 gól, Déri Lara 4 gól, Kovács Hanna 2 gól, Dombóvári Gréta és Jurácsik Lili 1-1 gól.

Bona Gergő: „Védekezésünk továbbra is határozott és kemény volt, ezen a mérkőzésen Sátek Hilária is parádézott a kapuban, Dombóvári Gréta gólpasszai pedig élményszámba mentek. Nagyon nagy élmény volt, ma a lányok játékát nézni. Remélem a hozzáállásunk a jövőben is megmarad!”