Felnőtt csapatunk a bajnokság előző fordulójában Győrbe látogatott, ahol az ország egyik legjobb ifjúsági csapatával játszottunk. Népes dorogi szurkolótábor kísérte el a lányokat, legalább 40 néző nekünk szurkolt a lelátón. Szabó Dorina átlövés góljával kezdődött a találkozó. Jó ritmusban kezdtünk, hiszen ugyan a Győr hamar kiegyenlített, de jó védekezésünknek köszönhetően majdnem négy percig nem tudtak a vendéglátók gólt szerezni. Sajnos azonban ebben a periódusban Forgács Viktória két ziccert sem tudott értékesíteni, így nem tudtunk komolyabb előnyt kiharcolni. Sőt 2-3-as vezetésünk után, a kapkodás lett úrrá támadásban, s a Győr rövid időn belül 3 gólt szerzett zsinórban (5-3). Bona Gergő időt kért és rendezte a sorokat. Szabó Dorina egy és Forgács Klaudia két találatának köszönhetően újra nálunk volt az előny (5-6). Ezután a győri Világos Diána ugyan kiegyenlített, de a következő 6 percben nagyon jól dolgoztunk védekezésben. Nem kaptunk gólt, ellenben szereztünk hatot. Először Balogh Viven értékesített egy büntetőt, majd Sárosi Nanetta lógott meg és szerzett újabb dorogi találatot (6-8). A Győr ezután időt kért, de hiába, hiszen a játék képe nem változott, annak ellenére sem, hogy Szabó Dorinát a játékvezetők kiállították. Komoly energiákat mozgósítva védekeztünk és emberhátrányban 2 gólt szereztünk, a 10-ik találatunkat szerzője Szűcs Rita volt indításból (6-10). Miután kiegészültünk egy újabb jó védekezés után Kaposvári Anita is könnyű gólt szerzett (6-11).

A hazai csapat miután már egyszer időt kért, 3 perccel később kikérte második idejét is. Ekkor a felvételeken is egyértelműen látszik, hogy a hazai szakvezető odament a játékvezetőkhöz, s hevesen gesztikulálva tudtukra adta, hogy nem elégedett a játékhelyzetek elbírálásával. Úgy érezzük, hogy ezután a ténykedésünk némileg megváltozott és egyre fokozódó nyomás nehezedett ránk, hiszen a hazai csapat érezhetően ritmust váltott. Ettől függetlenül, azt is meg kell említeni, hogy a félidő utolsó 10 percében sajnos több szituációban is elhamarkodott és buta megoldást választottunk, így ugyan még előnnyel, de némi hiányérzettel vonulhattunk pihenőre (13-16).

A második harminc percre néhány játékos dekoncentráltan és enerváltan jött ki, eljött a holtpont.  Játékunk sajnos kicsit lelassult, és elbizonytalanodtunk. A Győr 6 perc alatt hét gólt szerzett átvette a vezetést (20-17). Ekkor a mérkőzés végkimenetelét is befolyásoló eset történt, Szűcs Rita a védelmünk vezére gólja után nem tudta az esését tompítani, és felszakadt a szemöldöke. Nem tudta folytatni a játékot. Érezhetően megzavarodott a csapatunk és Szűcsi kiválásával felbátorodtak a győri átlövők és egyre gyakrabban szereztek találatot a távoli zónából. Állandósulni látszott az 5-6 gólos hazai vezetés. 10 perccel a vége előtt a Győr érezhetően elfáradt és megkezdtük a véghajrát. Sárosi Nanetta góljaival zárkóztunk fel, de miközben ő 4 gólt szerzett az utolsó 10 percben, a társak 6 ziccert is elpuskáztak, így végül nem sikerült utolérni a Győrt (33-29).

Végeredmény
Győri AUDI ETO U19 – Dorogi ESE 32-29 (13-16)
Győr, Magvassy Sportcsarnok 130 néző
Vezette: Hársfalvi-Mórocz

Összeállítás: Stadler Mercédesz (kapus) – SÁROSI Nannetta 5 gól, SZABÓ Dorina 7(2) gól, SZŰCS Rita 2 gól, Uresch Dóra, FORGÁCS Klaudia 5 gól, Forgács Viktória.
Cserék: Pompor Anikó (kapus) – BALOGH Viien 7(3) gól, Kaposvári Anita 1 gól Sütő Sára 1 gól, Imrei Nóra 1 gól, Rideg Renáta, Turák Antónia.

Bona Gergő: „Jól felkészültünk a Győrből, de az első félidőben, amikor komoly előnyre tettünk szert buta hibák sorát vétettük, az utasításom ellenére kapkodtunk és siettettük a támadások befejezését. A második játékrészben a Győr támadásban taktikát váltott, ehhez Szűcs Rita kiesése után nem igazán tudtunk alkalmazkodni és így aztán a védések is elmaradtak. A végén újra felcsillant a remény, de rengeteg rossz döntést hoztunk ziccerhelyzetben. Meg kellene mindenkinek végre értenie, hogy minden mérkőzésen mindenkitől 60 percig a maximum kell.”