A Magyar Kézilabda Szövetség a koronavírus miatt kialakult állapot és a kormányzat által kihirdetett veszélyhelyzet miatt döntéseket hozott a soron következő kézilabdás versenyekkel kapcsolatban, a veszélyhelyzet érvényesítésére.
Az MKSZ számára a sportággal kapcsolatos kötelezettségein és elhivatottságán túl kiemelt jelentőségű a magyar kézilabdázás valamennyi szereplőjének, valamint a szurkolók egészségének védelme, és elkötelezett a veszélyhelyzeti joggyakorlat és a jogszabályok betartása mellett. A szövetség döntései a jelenlegi, március 12-én érvényes jogszabályok és helyzet mellett születtek meg, de a közeljövőben a járványügyi helyzet, valamint a jogszabályi környezet változásával elképzelhetőek újabb módosítások.
Az MKSZ és a megyei kézilabda-szövetségek által szervezett és felügyelt kézilabda-bajnokságok és a Magyar Kupa kapcsán a Magyar Kézilabda Szövetség döntése alapján az U8-as, U9-es, U10-es, U11-es, U12-es és U13-as korosztályban, illetve a még fiatalabbak számára kiírt Gyermekbajnokság mérkőzései ellenkező tartalmú döntésig elmaradnak. Az U14-es, U15-ös, serdülő, ifjúsági és felnőtt bajnokságok valamennyi bajnoki osztályban rendezendő valamennyi mérkőzését és a Magyar Kupa-, valamint a Liga Kupa-találkozókat zárt kapu mellett kell megrendezni. A zárt kapus rendezés pontos szabályairól a Magyar Kézilabda Szövetség a mai napon (2020. március 12.) írásban tájékoztatja a sportszervezeteket.
Az elfogadott utánpótlás-tornák és a Sulikézi Fesztivál törlésre kerül.
Az MKSZ folyamatosan egyeztet az állami szervekkel, és szükség esetén az intézkedések időbeli hatályát és tartalmát a későbbiekben megváltoztathatja.”
A Magyar Kézilabda Szövetség és a tulajdonában álló vállalkozások (HBMP Kft., EuroHandball 2022 Kft.) irodái 2020. március 13-ától zárva tartanak, az irodákba a belépés nem engedélyezett, az irodai félfogadás szünetel, az irodák azonban emaileket fogadnak, elektronikus ügyintézést továbbra is végeznek, ellátják feladataikat. Kérjük az érintett sportszervezeteket, partnereket, hogy minden ügyet elektronikus úton intézzenek. Az MKSZ apparátusa igyekszik megoldani minden, eddig papír alapon intézett ügy elektronikus ügyintézését. A fegyelmi- és fellebbviteli ügyek eljárásrendje módosulhat, amelyről a szövetség értesíteni fogja az érintetteket.
Az esetleges további változásokról, szükséges intézkedésekről a Magyar Kézilabda Szövetség haladéktalanul tájékoztatni fogja a sportszervezeteket, partnereit és a közvéleményt.