Serdülő lányaink szombaton Kozármislenybe utaztak a soron következő mérkőzésükre. Többen is hiányoztak egyéb elfoglaltság miatt illetve hárman betegen keltek útra.

Jól kezdtük a találkozót Markos Réka is Imrei Nóri találataival magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. A hazaiak azonban derekasan küzdöttek így az első 10 perc kiegyenlített volt (5-5). Ekkor két gyors labdaszerzés és indításból növeltük találataink számát (5-7). Előnyünk azonban nem tartott sokáig, egy elkerülhető kiállítás után, a hazaiak kiegyenlítettek. A félidő utolsó részében pedig szaporodtak a dorogi hibák, így végül kétgólos hátránnyal vonultak a csapatok a szünetre (12-10).

A második játékrész első felében továbbra is szoros volt a találkozó. Mindkét csapat nagyot harcolt a pályán. 18-17-es hazai vezetésnél csapatunk azonban kipukkadt. Elfogyott az erő (hárman egész héten edzeni sem tudtak), és a különbség pedig egyre nőtt. Sajnos a cserék sem tudtak új lendületet adni csapatunknak, így végül a hazaiak magabiztos győzelmet arattak.

Végeredmény:

Kozármisleny SE – Dorogi ESE 26-18 (12-10)

Összeállítás: Mátyás V. (kapus) – IMREI N. 4 gól, MARKOS R. 7 gól, Tolvaj D. 1 gól, Bodnár N. 1 gól, Pap K. 1 gól, Forgács V. 3 gól. Cserék: Dobány K. (kapus) – Szőke N. 1 gól, Pohner O., Reskó V., Osváth P..

Bona Gergő: „Amíg bírtuk erővel minden fajta nehézség ellenére, meccsben voltunk. Igaz akkor is többször hibáztunk az elvárhatónál. A legnagyobb gondunk a védekezéssel volt, hiszen egyáltalán nem tudtuk megvalósítani az előre megbeszélteket. Dolgozunk tovább.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.