Hétvégén több mint két hónapos szünet után folytatódott az NB II-es bajnokság. Lányaink az első fordulóban a tabella első helyén álló Vasas SC U21-es csapatát fogadták. A vendégek 4 junior válogatott játékossal érkeztek és keretükből 5 fő rendelkezett NB I-es felnőtt tapasztalattal.
Mint ismeretes keretünkben egy változás történt, Symsik Cintia a csapat házi góllövőlistájának vezetője eligazolt, így még inkább megfiatalított kerettel indultunk neki a tavasznak.

Idegesen kezdték a mérkőzést a csapatok, az első találat a harmadik perc végén született, Szeberényi Flóra értékesítette a vendégek számára megítélt büntetőt. Ezután felváltva estek a gólok, kilenc perc után egygólos vendégvezetést mutatott az eredményjelző (3-4). Szőts Fanni, Forgács Klaudia és Kaposvári Eszter góljaival azonban sikerült fordítani (6-4). A Vasas játékosai azonban kíméletlenül kihasználták a hibáink adta lehetőségeket és kiegyenlítettek. A mérkőzés eme szakaszában a felállt védelmünk nagyon komoly feladat elé állította a 4 junior válogatottal rohamozó vendégeket, támadásban pedig szebbnél szebb találatokat értünk el. 24 perc játék után 11-8-as állásnál azonban egy komoly megingás következett, 4 gólt kaptunk zsinórban. Szerencsére a félidő előtt Szőts Fanni még ki tudott egyenlíteni (12-12).

A második játékrész első fele kiegyenlített játékot hozott, bár többnyire a Vasasnál volt az 1-2 gólos előny. Sajnos egyre többet hibáztunk, és hiába próbáltunk frissíteni a padról, a beszálló játékosok nem tudták felvenni a ritmust, sőt sajnálatos módon több labdaeladással könnyű gólokhoz jutatták a budapestieket. Olykor pedig buta kiállítással nehezített meg saját dolgunkat.

Ugyancsak meghatározó volt Zsótér Dana korai kiválása a második félidőben, kisebb sérülést szenvedett és a védekezésünk keménysége így jelentősen csökkent. A csere emberek rengeteg hibája pedig arra kényszerítette edzőnket, hogy hamar visszacserélje a kezdő játékosokat, akik azonban az utolsó 10 percre így teljesen elfáradtak. A meccs utolsó 10 percét a vendégek 8-3-ra hozták s így a végeredményt tekintve magabiztos győzelmet arattak.

Végeredmény
Dorogi ESE – Vasas SC 20-27 (12-12)
Stadler M. (kapus) – IMREI N. 2 gól, SZŐTS F. 6 gól, KAPOSVÁRI E. 1 gól, URESCH D. 2 gól, FORGÁCS K. 6 gól, ZSÓTÉR D. 1 gól. Cserék: Mátyás V.( kapus) – Molnár E. 2 gól, PRIÁLL E., Turák N., Patyi F., Tolvaj G., Markos R.

Bona Gergő: „Először is gratulálni szeretnék a csapatomnak, úgy gondolom szinte végig nagyon komoly erőbedobásra kényszerítettük a Vasast. Sajnos a pad ma nem tudott igazán hozzátenni, remélem, legközelebb több szerencsével tudnak majd beszállni a lányok az adott mérkőzésen. Azonban szeretnék egy gondolatot megosztani mindenkivel. Remélem, senki nem érti félre, hiszen senkit nem akarok megbántani, de nem értem a szövetség miért gondolja, hogy a magyar kézilabdára pozitív hatással lehet az, hogy 17-18 éves lányok harmadosztályban versenyzésre kényszerülnek némi NB I-es felnőtt tapasztalattal is rendelkező, junior válogatott játékosokkal. Miért jó az, hogy ilyen nagy különbségű háttérrel rendelkező klubok harcolnak egy NB II-es bajnoki címért, illetve egy esetleges feljutásért.
Mindemellett gratulálok a Vasas SC U21-es csapatának, nagy élmény volt ellenük játszani és sok sikert kívánok nekik a tavaszi szezonban NB II-ben és NB I-ben is!”

Ifjúsági mérkőzés
Jó alaphangot adott az ősznek, hogy az első fordulóban magabiztos győzelmet arattunk Budapesten, a Vasas-ASI otthonában, hasonlóban bíztunk most is. A budapestiek egy fiatal csapat, akik serdülő első osztályban és ifi harmadosztályban edződnek.

Koncentráltan és határozott védekezéssel kezdtünk, kezünkbe vettük az irányítást. Hét perc után 5-3-őt mutatott az eredményjelző. A vendégek ekkor magukra találtak és Gyömörey Viktória góljaival tartották magukat (7-6). Lányaink azonban védekezést váltottak és a nyitott formáció láthatóan nem ízlett a fővárosiaknak. A megszerzett labdákból pedig óriási tempót diktálva, sorra értük el találatainkat. Így a különbség egyre csak nőtt. A félidő végére hétgólos előnyt sikerült kiharcolni (18-11). Sajnálatos eset történt közvetlenül a félidő vége előtt, az időn túli szabaddobás elvégzésekor Kiss Laura bizton állíthatjuk, hogy nem szándékosan fejbe lőtte Priáll Edinát, a játékvezetők pedig piros lapot adtak a vendégek 38-as számú játékosának. (Edina sajnos komolynak tűnő agyrázkodást szenvedett.)

A második fél óra forgatókönyve is hasonló volt. Bár a figyelmünk a befejezéseknél olykor lankadt és több kecsegtető helyzetet is elpuskáztunk. A legnagyobb különbség a félidő derekára alakult ki (28-15). Az utolsó negyed órában a védekezésünk feszessége sajnos alább hagyott és a vendégek ezt kihasználva a hátralévő időben 10 gólt szereztek, de a különbség gyakorlatilag nem változott.

Végeredmény
Dorogi ESE – ASI-Vasas 37-25 (18-11)
Összeállítás: Mátyás V. (kapus) – TURÁK N. 4 gól, Molnár E. 3 gól, IMREI N. 5 gól, Tolvaj G.4 gól, Priáll E. 1 gól, Forgács V. 3 gól. Cserék: FORGÁCS K. 5 gól, TOLVAJ D.4 gól, Markos R. 3 gól, Pohner O. és Bodnár N. 2-2 gól, Szittya L. 1 gól.

Bona Gergő: „Sebességben nagyon sokat léptünk előre az őszhöz képest. Mindenki odatette magát. Volt némi hiányosságunk védekezésben, elsősorban a második félidőben, de összességében elégedett vagyok. Edinának mihamarabbi gyógyulást kívánunk!”

Fotók: Kondi Photo (Kornreich Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.