Az NB II-es bajnokság utolsó „hazai” fordulójára került sor Tarjánban, ahol a Solymár csapatát fogadtuk. Nem volt egyszerű felkészülni a találkozóra a lányoknak, hiszen rengeteg dolog nehezítette a héten munkánkat. Hat hiányzóval vágtunk neki a mérkőzésnek. Kaposvári Eszter és Zsótér Dana sérülés miatt hiányzott, Molnár Eszti betegsége végett nem tudott a csapat rendelkezésére állni, Patyi Fruzsi érettségijére készült , Győri Ági és Előd Niki pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott eljönni. Így a serdülőkre ezen a felnőtt találkozón is, nagy feladat hárult.

Stadler, Imrei, Markos, Szőts, Uresch, Forgács, Turák összeállításban kezdtük a mérkőzést. Az első 15 percben kiegyenlített játék folyt, hol az egyik, hol pedig a másik csapat vezetett 1 góllal. Ebben a szakaszban, nem tudtuk megoldani a Solymár keresztmozgásaiból kialakult helyzeteket, noha készültünk ezekre. Elsősorban az 1-es védekezésünk volt erőtlen, így belső posztokon emberelőnyös helyzeteket tudtak kialakítani a vendégek (6-6).

Majd következett egy 5 perces szakasz, amit a Solymár 4-1-re hozott, Baranyai Barbara ekkor kétszer is betalált (7-10). A vendégek bátran játszottak és minden hazai megingást kihasználtak, így 3 perccel az első 30 perc vége előtt, négygólosra növelték előnyüket. Szerencsére lányainknak szíve helyén volt és az utolsó két percet 3-1-re hozni tudták. Így a különbség csak két gól volt a félidőben (12-14).

A második játékrész első pár percében, a szünet adta pihenésnek köszönhetően a Solymár újra erőre kapott, és tartotta előnyét Ám a 7. percben kihagytak egy büntetőt, s ugyan a kipattanóból újabb hetest lőhettek, de azt Merci hárította. Utólag elmondhatjuk, hogy ez volt az egyik fordulópont.

Ezután bányászlányok egyre jobban fokozták a tempót, rengeteg gólt szereztek indításból. Imrei Nóri góljával sikerült a 11-ik percben kiegyenlíteni (18-18). A Pest megyeiek, ekkor utolsó erőtartalékaikat mozgósították. Rutinos csapat révén, amikor egy pillanatra is figyelmetlenné váltunk védekezésben, azt azonnal góllal büntették, s tartották a döntetlen állást.
A félidő második felében azonban láthatóan elfáradtak 20-20 után beindult a dorogi henger, 12 perc alatt 7-1-es szakaszt produkáltak a lányok, Forgács Klaudia 6 gólt szerzett zsinórban! Így végül hazai győzelemmel ért véget a találkozó és a lányok megszerezték az idei bajnokságban 17-ik győzelmüket.

Végeredmény
Dorogi ESE – Solymári SC 29-24 (12-14)
Összeállítás: STADLER Merci (kapus) – IMREI Nóri 6 gól, Markos Réka 1 gól, Szőts Fanni 3 gól, Uresch Dóri 1 gól, FORGÁCS Klaudia 13 gól, Turák Netti 2 gól. Cserék: Mátyás Vika (kapus) – Forgács Viki 2 gól, TOLVAJ Dorka 1 gól, PRIÁLL Edina, MATUS Niki, Törőcsik Zsófi, Pap Kriszti, Tolvaj Gréti.

Bona Gergő: „Érzelmileg nagyon nehéz héten vagyunk túl. Akaratból újfent jelesre vizsgáztunk és ugyan mindenki próbálta tudása legjavát kihozni magából, sajnos azonban ez ma csak nagyon keveseknek sikerült. De harcoltunk, küzdöttünk és győztünk. Gyógyulj fel hamar Eszter!”

Ifjúsági mérkőzés
Gyenge iramú, sok hibával tarkított mérkőzést játszottunk. Győzelmünk nem forgott veszélyben, és azért mindkét oldalon voltak szép megoldások és tetszetős gólok. Berta Blanka hatékonyan őrizte a vendégek kapuját, dorogi részről pedig Pap Kriszti átlövés góljait lehet kiemelni és Forgács Viki gólerős játékát.

Végeredmény
Dorogi ESE – Solymári SC 30-21 (14-10)
Összeállítás: Mátyás Vika (kapus) – Imrei Nóri 3 gól, Markos Réka 2 gól, TOLVAJ Dorka 5 gól, Tolvaj Gigi 1 gól, Turák Netti, FORGÁCS Viki 8 gól. Cserék: PAP Kriszti 4 gól, FORGÁCS Klaudia 3 gól, Priáll Edina, Bodnár Niki, Gáspár Vanda és Mátyás Anna 1-1 gól, Pohner Orsi, Szittya Lili.

Bona Gergő: „Nem játszottunk jól, de most nem ez számított, újabb két pontot gyűjtöttünk, ehhez gratulálok a lányoknak.”