Ez az idézet talán az egyik leggyakrabban elhangzó mondat a versenysportban. Fizikálisan,technikailag és taktikailag már a legtöbb sportoló fel tud készülni, így manapság más területen kell előnyhöz jutni a versenyzőknek. A megfelelő étrend összeállítása, a regeneráció illetve a lelki tényezők ugyancsak nagymértékben befolyásolják a sportolók teljesítményét.

A kedélyállapot, hangulat szintén jelentős összetevője a teljesítménynek. Hiszen egy jó sportoló magabiztos, ha kell higgadt, ha kell, harap, kritikus pillanatokban is pozitív marad a gondolkodása és magas szinten tartja a motivációját. Tisztelni tudja a versenytársakat, a versenyt, az ellenfelet, a sportágát. De nem csak a pályán, hanem a hétköznapokban is céltudatos és állhatatos.

A megfelelő hozzáállás lehet alkati kérdés is, valaki győztesnek születik – ahogy mondani szokták. Azonban sokan elfelejtik, hogy a belső inspiráció, és a verseny során előforduló megpróbáltatások megfelelő kezelése tanulható, fejleszthető.

Ezért örültünk, hogy Mindset pszichológiai szaklap főszerkesztőjének, Partos Bencének közbenjárásával a Mindset Sportpszichológia rovatának munkatársai segítették felkészülésünket. Michaletzky Luca, Bakuretz Bonnie, Kovács Kristóf és Kiss András három alkalommal tartottak interaktív foglalkozást felnőtt keretünknek.

Michaletzky Luca: „Bár a három alkalom alatt csak bepillantást adhattunk a sportpszichológia világába, úgy gondolom, már önmagában ez is nagyon hasznos volt. A sportolók látták, hogy lehet, és kell is a mentális készenlétről, a stresszről, a csapatszellemről beszélgetni, mert ez jobb hangulatú és sikeresebb játékhoz vezet.”

Kovács Kristóf: „A versenysportban a fizikai, taktikai, technikai felkészítés, illetve a felszerelések minősége a felső határ körül mozog. Ezért mondhatjuk, hogy jelenleg a legnagyobb előnyt a mentális felkészültséggel lehet szerezni. Rengeteg kutatás bizonyítja ezt elméleti és gyakorlati síkon egyaránt. Örömmel vettük a felkérést, hogy a csapattal dolgozzunk és bemutassuk a sportpszichológia egy-két hasznos elemét, amelyet az előttük álló, kihívásokkal teli szezonban alkalmazni tudnak. A visszajelzések alapján azt láttuk, hogy a használható tudás átadása mellett sikerült a csapategységet növelnünk és jó hangulatú foglalkozásokat tartanunk.”

És hogy ez a három alkalom, mit adott a sportolóinknak:

Szabó Janka (átlövő): „Mivel én régebben találkoztam már sport pszichológussal, ezért nem volt új nekem, de kíváncsian vártam milyen lesz. A 3 alkalom alatt megtudhattuk hogyan vezessük lea stressz okozta helyzeteket, hogy a rossz dolgok mögött meg lássuk a jót és hogy a problémákról érdemes beszélni, mert úgy könnyebbek lesznek a hétköznapjaid. Tanultunk párrelaxációs gyakorlatot is és csapatépítő jellegű feladatok is voltak. Mindenképp hasznos volt ez a 3 alkalom, mert én, aki nemrég jött ehhez a csapathoz, sok olyan új információt megtudtam a csapattársaimról, amikről lehet, hogy enélkül nem beszéltünk volna. Jobban megismertem a többieket és megtanultam, hogyan lássam pozitívnak a negatív impulzust. A legjobban az egyik csapat feladat tetszett, amikor különböző dolgokat kellett kiraknunk együtt csapatban. De alapjába véve az egész nagyon jó volt és mindenképpen hasznos!”

Takács Angéla (beálló): „Tetszett ez a három foglalkozás.
Támpontot adott ahhoz, hogy a saját teljesítményem is jobb legyen. Meditációs gyakorlattal , légzés gyakorlattal nyugtathatom magam. Nagyon jó feladatokat kaptunk a csapat egység kialakításához is.Többet tudok a társaimról ami segíti egymás megértését és így könnyebb együtt játszani is .
Biztos vagyok benne, hogy verseny szituációban ez jó irányban lendít majd minket.”

Bona Gergő (edző): „Hálásak vagyunk a Mindset munkatársainak, hogy segítették felkészülésünket, úgy érezem jelentősen felgyorsították csapattá formálódásunkat. Remélem sikerül kialakítanunk egy hosszú távú együttműködést, mi maximálisan nyitottak vagyunk rá.”

https://www.facebook.com/mindsetpszichologia/…