Utolsó fordulóra került sor a hétvégén az NB I/B-s női kézlabda bajnokágban. Az elmúlt 10 hónapban óriási utat tett meg klubunk és csapatunk, fáradtságot nem ismerve, a lehetetlen létezését tagadva küzdött mindenki egytől egyig.

A 22-ik fordulóban a Pénzügyőr csapatát fogadtuk, és tudtuk, a bennmaradásról nem igen álmodozhatunk, amennyiben nem tartjuk itthon a 2 pontot. A nagy tétnek megfelelően teljesen megtelt csarnokunk, a népes szurkolótábor bizakodva várta a kezdő sípszót.

A találkozót erős, masszív védőfallal kezdtük, hiszen a fővárosiak elsősorban átlövőik játékára építenek. Hogy ne kelljen egynél többet cserélnünk, támadásban a két beállós felállást választottuk. Nagy segítség volt védekezésünkben, hogy a hátsó alakzat vezére Szűcs Rita vállalni tudta a játékot, illetve hogy Blazsek Alexandra is bevethető volt ezen a találkozón. Mellettük Uresch Dóra és Szabó Dorina alkották a belső négyest.

Oláh Kyra szerezte a találkozó első gólját (0-1), de Forgács Klaudia gyorsan kiegyenlített, sőt Szabó Dorina átlövése után vezettünk (2-1). 11 percig kiegyenlített játékot láthatott a közönség, ugyanazzal a forgatókönyvvel, mi vezettünk, a Pénzügyőr pedig kiegyenlített (5-5).

Ezután felpörögtek az események, sikerült végre kicsit megnyugodnunk és Blazsek Alexandra egymás után kétszer is betalált, illetve Forgács Klaudia is gólt szerzett (8-5). Jól működött a védekezés, több labdát is szereztünk, ezekből pedig nagy sebességet diktálva rohamoztuk a pestiek junior világbajnok hálóőrének kapuját.

A vendégek időt kértek és ezután kétszer is rezgett a dorogi háló (8-7). De nem lassítottunk, Kemenczik Martina és Imrei Nóra is duplázott (12-8). Itt kell megjegyezni, hogy ezek Sárosi Nanetta percei voltak, aki miután bal átlövőben pályára lépett szórta a gólpasszokat és a 13-ik gólunkat pedig ő maga szerezte (13-9).

A vendégek mestere kénytelen volt kikérni második idejét. Érződött, hogy mindenképpen meg szerette volna nyerni a találkozót. De nem sikerült számukra a felzárkózás, így 4 gólos dorogi előnnyel vonulhattunk pihenőre (16-12).

A második félidőben elmondhatjuk, hogy szerencsére nem ragadtunk benn az öltözőben Blazsek Alexandra és Horváth Alexa is gólt szerzett, így hat góllal vezettünk (18-12)!

Hihetetlen küzdelem bontakozott ki a pályán, de mindig mikor úgy nézett ki, hogy támadásban kicsit megállt a tudomány, jött valaki s néhány percre hátára vette a csapatot. Szabó Dorina háromszor is betalált átlövésből, majd Kemenczik Martina szerzett két találatot, utána pedig újra Blazsek Szandi jóvoltából kellett a vendégek kapusának kétszer is kivenni a labdát a kapujából. Így 15 perccel a vége előtt hétre nőtt az előnyünk (25-17).

A Pénzügyőr edzője kikérte harmadik idejét is. Sikeresen felrázta csapatát, akik egy 6-1-es rohammal visszajöttek a mérkőzésbe, 7-6 elleni támadójátékukkal. Ebben a fázisban hetest és ziccereket is hibáztunk, nem tudtuk megnehezíteni a Pénzügyőr dolgát. Hihetetlen izgalmak közepette 26-24-nél a fővárosiak támadtak és Bozsó Leila a lehető legjobbkor ziccert fogott, a róla kipattanó labdából Kemenczik Martina pedig 30 méteres kapura lövésre vállalkozott. A játékszer szállt, az ellenfél hatosán belül lepattant majd az üres kapu közepébe hullott (27-24).
Ami ezután következett, álomszerű volt, az utolsó 3 percben háromszor betaláltunk az üres kapuba, Forgács Klaudia pedig egy ziccert értékesített, a végén pedig a meccsbe jól beszálló serdülő irányítónk Tolvaj Dorka megszerezte büntetőből csapatunk 31-ik gólját. Miközben a fővárosiak nem tudtak már az utolsó hat percben gólt szerezni!

Végeredmény
Dorogi ESE – Pénzügyőr SE 31-24 (16-12)
Dorogi Sportcsarnok, 150 néző
Vezette: Kovács Kamilla – Tóth Johanna

Összeállítás:
BOZSÓ Leila (kapus) – SÁROSI Nanetta 1 gól, SZABÓ Dorina 5 gól, FORGÁCS Klaudia 4(1) gól, BLAZSEK Alexandra 7 gól, URESCH Dóra 1 gól, Horváth Alexa 2 gól.
Cserék: Stadler Mercédesz (kapus) – KEMENCZIK Martina 6(4) gól, IMREI Nóra 2 gól, TOLVAJ Dorka 2(1) gól, SZŰCS Rita 1 gól, Forgács Viktória, Takács Angéla, Markos Réka, Molnár Eszter.

Bona Gergő: „Köszönöm a lányoknak az egész héten mutatott hozzáállást és a mai győzelmet. Reméljük elég lesz. Mi ma mindent megtettünk.”

Ifjúsági mérkőzés

A lányok a bronzéremért szálltak ringbe a rendkívül jó erőkből álló vendégek ellenében. Magas színvonalú mérkőzésen, melyen inkább a támadó játék dominált sikeresen megszerezték a győzelmet. A lelkes szurkolók vastapssal jutalmazták a lányok egész éves teljesítményét.

Végeredmény
Dorogi ESE – Pénzügyőr SE 36-31 (20-16)
Dorogi Sportcsarnok, 100 néző
Vezette: Pauló Tamás – Tímár Péter

Összeállítás:
DOBÁNY Kitti (kapus) – IMREI Nóra 8 gól, MARKOS Réka 10 gól, TOLVAJ Dorka 4(1) gól, TOLVAJ Gréta 2 gól, Molnár Eszter, Forgács Viktória 2 gól.
Cserék: Berta Blanka (kapus) – FORGÁCS Klaudia 10(1) gól, SZABÓ Dorina, Turák Antónia, Czifra Lili, Gáspár Vanda, Pohner Orsolya, Osváth Petra, Stefanik Laura.

Bona Gergő: „Óriási eredmény a harmadik hely, hiszen minden lánynak az egész szezonban dupla terheléssel kellett megbirkózni. Közös edzés nélkül hétről hétre harcoltunk az ellenfelekkel, idén ugye egy osztállyal feljebb, mint tavaly. Különösen nagy értékű ez a rendkívül magas szintű játékra képes gárda!”