Kézilabda szakosztályunk U17-es csapata 22 mérkőzésből 20 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, 41 ponttal a tabella élén zárta az U17 III. osztályú bajnokság B csoportját.

Erdős Krisztián (edző) gondolatai:

A felkészülést már július utolsó hetében elkezdtük. Úgy gondolom sikerült a lányokat jó formába hozni fizikálisan és mentálisan is.
Célunk a bajnokság megnyerése volt. A csapat ebben a tudatban állt hozzá minden egyes edzéshez és mérkőzéshez. A játék élvezete volt az első majd  az akarat és ha ez a két dolog párosul, akkor a többi magáért beszél. Voltak nehezítő körülmények, mert az energiaválság miatt el kellett hagyni otthonunkat és több hónapon keresztül más csarnokban edzettünk. Természetesen örültünk annak, hogy egyáltalán tudtunk edzeni. Tokodon a Hegyeskő Általános Iskola tornatermében és Esztergomban a városi sportcsarnokban dolgoztunk. Mindezek mellett voltak hullámvölgyek, amikből sikeresen ki tudtunk mászni.

Csapat tagjai: Brosch Bettina, Dombóvári Gréta, Farkas Réka, Kovács Hanna, Pálfi- Lánchidi Hanna, Parák Ivett, Sátek Hilária Kendra, Szórádi Csenge, Tóth Miriam, Demcsik Alexandra, Csibra Renáta Lara, Dobin Kinga , Hartmann Petra, Buttinger Ivett, Jurácsik Lili, Pagurka Kornélia, Sámson Lili, Potocná Laura, Horváth Jázmin, Bánsági Liza

Büszkeséggel tölt el ha vissza tekintünk erre a szezonra . Sok akarat , energia , siker és a hullámvölgyek után nyakunkba akaszthattuk az aranyérmet .

Gratulálunk!